Marcin Dylla

A Washington Post méltatása szerint Marcin Dylla „egyike a bolygó legtehetségesebb gitárművészeinek”, de számos kritikus és zeneszerető ugyancsak igazolhatja, hogy Dylla a klasszikus gitár elitjébe tartozik. Ezt egyebek mellett az is alátámasztja, hogy 1996 és 2007 között egyedülálló módon nem kevesebb, mint 19 első díjjal jutalmazták művészetét a világ legnevesebb zenei versenyein. Utolsó nagy győzelmét 2007-ben a világ legnevesebb gitárversenyeként ismert Guitar Foundation of America nemzetközi versenyen aratta. Az aranyéremmel együtt járt egy 50-nél is több állomást számláló turné Észak-Amerikában, Kanadában és Mexikóban a 2008–2009-es évadban, élő koncertfelvétel a Mel Bay Publications és egy CD-felvétel a Naxos gondozásában, mely utóbbi 2008 szeptemberében bekerült a tíz listavezető album közé. A Wawel Royal Castle at Dusk címet viselő élő koncertfelvételét 2010-ben jelölték az amerikai Grammy-vel egyenértékű Fryderyk-díjra az év klasszikus szólóalbuma kategóriában.

2016 novemberében a híres Concertgebouw-ban is debütált, 2016 őszén pedig a San Francisco Conservatory of Music vendégoktatója volt. A közelmúltban Mexikó és Chile mellett számos koncertet adott Ázsia több városában, majd a Carnegie Hallban is bemutatkozott, amit egy kéthónapos észak-amerikai turné követett. Európában is rendszeresen koncertezik, az pedig igazán nagy öröm számára, hogy a 42. Michele Pittaluga Nemzetközi Gitárversenyen immár a zsűri tagjai között foglalhatott helyet. Szólistaként rendszeresen dolgozik együtt a világ vezető zenekaraival. 2006-ban Cecilia Rodrigo, a legendás spanyol zeneszerző, Joaquin Rodrigo lánya kérte fel arra, hogy előadja édesapja közelmúltban megtalált gitárművét, a Toccatát (1933); a világpremiernek madridi Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía adott otthont.

Marcin Dylla 1976-ban született Chorzowban. A Ruda Slaska konzervatóriumi éveket követően 1995 és 2000 között a katowicei zeneakadémián tanult Adi Wanda Palacz irányítása mellett, majd Oscar Ghiglia, Sonja Prunnbauer és Carlo Marchione segítették további fejlődését a bázeli, freiburgi és maastrichti zeneakadémiákon. Jelenleg a katowicei zeneakadémia és a Westfälische Wilhelms-Universität Münster oktatója.